Hírek

Sikeresen debütált a DotCommerceDay marketingkonferencia, melynek előadásai már letölthetőek

2010-12-06

Sikeresen debütált a DotCommerceDay marketingkonferencia, melynek előadásai már letölthetőekKereken 200 fő regisztrált az idén debütáló rendezvényre, amely az e-kereskedelemmel kapcsolatos marketingkérdésekre keresett választ. Akik viszont nem tudtak ott lenni, most letölthetik a számukra érdekes prezentációkat. Az alábbiakban össze is foglaljuk az egyes előadások témáit.

Litkai Gergely műsorvezető bemelegítő előadásából többek között választ kaphattunk arra, hogy „Lehet-e ismerkedni a konferencián, és van-e randivonalas csaló kód?"

A Thinkdigital alapítója, Odysseas Ntotsikas bemutatta, hogy a bannerkattintások 50 %-át az online népesség 6 %-a termeli. Megtudtuk, mi az a behavioural sequencing. És hogy 2015-re a display hirdetési piac eléri az 50 milliárdot. Dollárban. És „mellesleg" bejelentette, hogy a Thinkdigital network januártól belép a magyar piacra. Ezután Tudom, mit fogtok venni idén karácsonykor címmel Szigetvári József lapigazgató a Sanomától a konferencián ismertette először a Mediánnal közös kutatásukat. Kiderült, hogy még mindig a kozmetikumok vezetik a listát a karácsonyi ajándékoknál, de a tavalyi kisebb visszaesés után a ruházati cikkek ismét feljövőben, és így szorosan a második helyen állnak. A könyvek, CD-k, DVD-k viszont trendszerű csökkenést mutatnak. Ja, és vásárláshoz hitelt már szinte senki nem akar felvenni...

Tekintse meg az eseményről készült fotókat a neo Facebook oldalán! 

Perger Péter, az idei Deloitte-féle Fast lista árbevétel-növekedési szempontból legelőkelőbb helyén álló magyar cége, a Netpincér (Viala Kft.) alapítója „mesét" mondott a 2 Ft-os CT-ről. Amiből kiderült, hogy Torkos Csütörtök a senki földjén tanyázott, és ezért tudta elhódítani a szemfüles Netpincér. Majd az Éltanuló webáruházról kaptunk ismertetőt Várkonyi Mátétól. A Gravity szakembere szerint az ajánlórendszerrel felvértezett webáruház megismeri a vásárlót, felismeri a hasonló profilokat, komplex hálót hoz létre, és végül, de első sorban megmondja a tutit. Vagyis hogy melyik vevőnek mit ajánljunk. Ezt követően Peresztegi Zoltán, a Jófogás.hu apróhirdetési oldal vezetőjeként, a listing site-ok hirdetési bevételeinek evolúcióját tárta a publikum elé, és megpróbált rendet vágni a display-piaci dzsungelben.

A Praktiker webshopját népszerűsítő kampány sikerének titkait Sáfrány Katalin fedte fel előadásában. Az ismertség növelési céllal futott kampány 86 Ft-os kattintási átlagárat produkált. Köszönhetően például a speciális kreatívötlet alapján csak az internetre leforgatott videóbannereknek, illetve a konverzió-alapú kampányoptimalizációnak. A kereskedelmi cég előadása után az UNICEF előadója, Cseh Henriett mutatta meg a közönségnek, hogy létezik non-profit e-kereskedelem is. Nagyon is profitorientált viszont a jól ismert nemzetközi divat és lifestyle márka, a Puma. Nemeskéry Zsuzsanna, a cég képviselője megosztotta a közönséggel azokat a trükköket, amikkel egy hazánkban alapvetőn kereskedelmi helyőrséggel rendelkező világmárka tehet a helyi piacokon, akár központi webbolt nélkül, akár komoly marketingbüdzsé nélkül, akár válságban. A délelőtti session zárásaként került megrendezésre a karrier-kerekasztal beszélgetés, ahol korábban hagyományos marketinges, mostanra az e-kereskedelemhez igazolt szakemberek számoltak be kötetlen formában a változtatás körülményeiről, hátteréről és az e-kereskedelmi területen tapasztalt sajátosságokról.

A délutáni szakmai programot a hazai e-kereskedelmi szcéna egyik doyenje, Haraszti Zsolt indította. A Netrisk első embere prezentációjában rámutatott a brandépítés fontosságára az egyre növekvő online kereskedelmi versenyben. A novemberi online kötelező felelősségbiztosítási reklámőrületben bizony még egy 100%-ig konverzióban érdekelt online vállalkozás számára is kiemelten fontos sikertényező a márkaelőny. A sort egy másik rutinos szakember, Benda Gergely folytatta, aki egy sajátos e-kereskedelmi szegmensben, az online zenedisztribúcióban is aktív Universal Music stratégiájába engedett bepillantást. A zeneipari óriás - ahelyett, hogy az internetes gigászok (iTunes, Google) által meghódított, illetve az illegális zeneletöltéstől sújtott végfelhasználói irányba fektetné az összes energiát - egyre inkább a fizetőképes és egyúttal a zenéért fizetni hajlandó márkák képviselői felé fordul. A brandek így termékeikhez és szolgáltatásaikhoz jogtiszta, minőségi hangzóanyagokat tudnak csomagolni, így növelve a márkaélményt és a promóció-részvételi hajlandóságot.

A hazánkban is egyre népszerűbb online kuponozás egyik magyarországi úttörője, Besenyei Kálmán a Napiakciók.hu képviseletében mutatta be, hogy a hagyományos márkák hogyan tudnak a beszállítói kuponok révén - az áruházak kihagyásával - saját jogon bekerülni az online értékesítésbe. Őt követte az egész konferencia egyik legmarkánsabb előadása, melyet Holman Endre, a Generál Média vezetője celebrált. Az előadásból kiderült, hogy Holman legújabb e-kereskedelmi üzletágai (Book.hu, Biztositok.hu, Ingatlanok.hu stb.) a korábban felépített médiabirodalmának látogatóit közvetlenül érik el kereskedelmi ajánlatokkal. Erre a bázisra építve kívánja ugyanis a Generál Média minimalizálni a függőséget a „helyi szereplőket megszívató" Google-től és Facebooktól, illetve az ügynökségektől vagy érkező vagy nem érkező hirdetési bevételektől. A főszerep továbbra is a nagyágyúké maradt: Heissam Hartmann, a 33 országban aktív Rebate Networks alelnöke, az eBay-től az Brands4Friends-ig több e-kereskedelmi cégnél is dolgozott. Jelenleg pedig Magyarországon a Kuponvilág.hu közösségi vásárlásra specializálódó oldalt indította el. Előadása - melynek címe: Kritikus sikertényezők az e-kereskedelmi cégeknél - 4 esettanulmányt dolgozott fel, majd vonta le ezekből a közös tanulságokat.

Tekintse meg az eseményről készült fotókat a neo Facebook oldalán!

Starcz Ákos, a Bookline Nyrt. vezérigazgatója év elején kezdte a kísérletezést annak érdekében, hogy cége pénzt csináljon a legnagyobb közösségi portál révén. Sikerrel, hiszen csak november hónapban már 20 millió Ft-os bevétele származott innen. A Facebookline című érdekfeszítő előadásból kiderült, hogyan építhető és tehető bevételforrássá saját média egy idegen platformon. A közösségi médiánál maradva, a Neo Interactive képviseletében Keszte Dóra és Ács Mihály páros prezentációban sztoriztak a Platina EFFIE-díjjal kitüntetett Vatera Vera kampány számszerűsíthető és kevésbé számszerűsíthető eredményeiről. A Verává szinte teljesen átlényegülő Mihály újdonsült rajongóival folytatott kalandjai és a kampány során szerzett direkt fogyasztói visszajelzések nem kevés derültséget okoztak a közönségnek. A programot a biztonság/bizalom online marketing aspektusait feszegető kerekasztal-beszélgetés zárta, melyen a különböző nézőpontból érdekelt és érintett szervezetek - Allegroup, Medián, Pfizer, SZEK - vezetői cseréltek eszmét.

Téma
Az esemény támogatói
Kiemelt támogatók
További támogatók
Koncepció és program
Közös szervezésben
Affiliate marketing

A Wikipedia szerint az affiliate marketing (a magyar szakirodalomban partnerprogramként is szerepel) egy olyan online marketingtechnika, amelynek során egy üzlet megjutalmazza affiliate partnereit az azok hirdetései erőfeszítései eredményeképpen létrejövő vásárlásokért.

további részletek »Elektronikus kereskedelem

Az elektronikus kereskedelem (e-kereskedelem) vagy más néven e-commerce az internet felhasználásával történő áruk eladását, vásárlását, valamint cseréjét jelenti.

további részletek »Hűségprogram

Az e-kereskedelemben is gyakori a hűségprogramok alkalmazása, amit számos promóciós eszköz egészít ki. A legelterjedtebb ezek közül az online kereskedelemben is a pontgyűjtő akciók meghirdetése, illetve a CRM adatbázis intenzív használata (pl. e-mail marketing támogatásra).

további részletek »

helyszín

Boscolo New York Palace Hotel
1073 Budapest
Erzsébet krt. 9-11.
Tel.: (+36 1) 886-6111

kapcsolat

Kreatív Csoport
E-mail cím: matiszkok@kreativ.hu
Tel.: (+36 1) 430-4570
Fax: (+36 1) 430-4579