Hírek

Megcsalatás és bosszú a legsikeresebb hazai social médiás kampányban

2010-10-22Nagy András

Megcsalatás és bosszú a legsikeresebb hazai social médiás kampánybanA vezető hazai e-kereskedelmi szolgáltató számára csak a száraz számok, az eredmények és a konverzió fontos. Éppen ezért kapta fel a szakma a fejét a 2009-es „Megcsal a férjem" kampányra, mely valódi emberi érzelmekről szólt - és valóban az emberekkel, a közösséggel kommunikált.

A számok minden esetre magukért beszélnek: a kampányhoz (melynek során Vera elárverezte a hűtlen férj kedvenc holmijait) kapcsolódó kiemelt terméklapokat több mint 1.200.000-an látogatták, a legnépszerűbb terméket (közel 40 éves Mercedes-Benz) 538.000-en látták, de a látogatottságon túl is minden hatékonysági mutatóban korszakalkotó volt a Vatera.hu kampánya a hazai piacon. A mutatók mögött egyebek mellett az a kompromisszumokat (és napszakokat és szabadnapokat) nem ismerő közösségi aktivitás állt, amely hozzájárult ahhoz, hogy a legrangosabb reklámhatékonysági versenyen a kampány abszolút győztes lett, azaz elnyerte, a platina EFFIE-díjat.

A közösségi kampány bemutatása mindenképpen a DotCommerceDay egyik szakmai csúcspontja lehet, emellett igazán szórakoztató percekkel kecsegtet. A szokatlan módon, duóként prezentált esettanulmányban, az előadópár hölgytagjától, Keszte Dórától (a Neo Interactive account directora) megtudhatjuk például, hogy kizárólag az iWiW és FB bejelölések visszaigazolása több mint 36 órát vett igénybe a kampány folyamán. De a számokon túl bepillantást nyerhetünk azokba a 100%-ig magánemberi szituációkba is, amiket munkája során, Vatera Vera internethangja, a másik prezentátor Ács 'az Ács' Mihály (a Neo Interactive vezető szövegírója) megélt: "Volt szerencsém elmulasztani egy párizsi randit, VIP-belépős swingerpartit, sőt véletlenül egy szerelmi háromszögbe is belekeveredtem." És ez még messze nem minden...

Téma
Az esemény támogatói
Kiemelt támogatók
További támogatók
Koncepció és program
Közös szervezésben
Affiliate marketing

A Wikipedia szerint az affiliate marketing (a magyar szakirodalomban partnerprogramként is szerepel) egy olyan online marketingtechnika, amelynek során egy üzlet megjutalmazza affiliate partnereit az azok hirdetései erőfeszítései eredményeképpen létrejövő vásárlásokért.

további részletek »Elektronikus kereskedelem

Az elektronikus kereskedelem (e-kereskedelem) vagy más néven e-commerce az internet felhasználásával történő áruk eladását, vásárlását, valamint cseréjét jelenti.

további részletek »Hűségprogram

Az e-kereskedelemben is gyakori a hűségprogramok alkalmazása, amit számos promóciós eszköz egészít ki. A legelterjedtebb ezek közül az online kereskedelemben is a pontgyűjtő akciók meghirdetése, illetve a CRM adatbázis intenzív használata (pl. e-mail marketing támogatásra).

további részletek »

helyszín

Boscolo New York Palace Hotel
1073 Budapest
Erzsébet krt. 9-11.
Tel.: (+36 1) 886-6111

kapcsolat

Kreatív Csoport
E-mail cím: matiszkok@kreativ.hu
Tel.: (+36 1) 430-4570
Fax: (+36 1) 430-4579