1994-ben kezdett egy kis reklámügynökségnél, mint junior szövegíró. 1997-től 2008-ig nemzetközi hátterű offline- ügynökségeken – a Grey Wordwide Budapestnél, majd a Team Magyarországnál – koptatta a billentyűzetet. Közel két éve az offline-ról a biztosabb jövővel kecsegtető online-ra váltott át, így ma a Neo Interactive digitális reklámügynökségnél dolgozik senior szövegíróként. Nem tudja, hogy van-e jelentősebb márka Magyarországon, amelyiken ne dolgozott volna valamilyen formában az elmúlt 16 év alatt. Gyanítja, hogy nincs.
Oldal tetejére »A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát. 1986 és 1989 között a Magyar Közvélemény-kutató Intézet munkatársa volt, 1989-ben egyik alapítója a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézetnek, ahol azóta számos jelentős kutatást irányít.
Oldal tetejére »Benda Gergely jelenleg a Universal Music kft ügyvezető igazgatója, 36 éves zeneipari szakember. Korábban az EMI magyarországi leányvállalatának művészeti és marketing igazgatója. A zenét minden oldalról körüljárta: managerként, dalszerzőként, stúdiómunkásként egyaránt. ELTE PPK diplomája mellett kifejezetten zenei témájú tanulmányokat végezett a 90-es évek végén New York államban (zeneszerzés, jazz-történet, zeneelmélet). 2007-ben szakított a zenével – mint kiderült: átmenetileg. Visszatérését a Universal teljesen új megközelítése, az általa elindított, kifejlesztett új üzleti modellekbe vetett hite indukálta.
Oldal tetejére »Besenyei Kálmán - 31 éves, a Napiakciok.hu vezetője, tulajdonosa. 2001-ben szerzett marketing diplomája után tanulmányait az Egyesült Államokban folytatta. Az USA-ban a kuponozás több mint 100 éves múltra tekint vissza, és ő is itt találkozott elsőként az online kuponokkal. Hazatérése után egyéb területeken dolgozott, többek között volt műszaki tolmács, nemzetközi kapcsolattartó, és kihívásból a sales-es munkát is kipróbálta. 2007-ben megalapította saját cégét, és miután az internet penetrációt is elég hatékonynak találta, 2008-ban elindította Napiakciok.hu oldalát, amely mostanra a legnépszerűbb kupongyűjtő portál hazánkban. Indulás óta túl vannak 3000 megjelenített kuponon, több sikeres kupon akción, és az ő nevükhöz fűződik az évente megrendezett "Tavaszi" és "Iskolakezdési online kupon napok” is, melyben minden alkalommal több bevásárlóközpont vesz részt országszerte. 2010-ben viszont eljött a nagy áttörés, ugyanis már beszállítói kuponokkal is dolgoznak, melyeket különböző hipermarketekben lehet beváltani. Elmondása szerint ez már "Tiszta Amerika".
Oldal tetejére »Első diplomáját a győri Széchenyi István Egyetemen szerezte, majd a Budapesti Külkereskedelmi Főiskola nemzetközi marketing szakán szerzett másoddiplomát. Jelenleg doktori dolgozatát írja. A győri egyetemen óraadó, ami mellett publikál mind gazdasági, mint egyéb területen. Immár 10 éve az UNICEF Magyar Bizottság marketing és sales managereként dolgozik. Munkája során az UNICEF képeslapok és játékok értékesítésével, a partnerekkel és ügyfelekkel való kapcsolattartással, rendezvények szervezésével foglalkozik a termékek népszerűsítése érdekében. Legújabb kihívás számára az online árusítás, a webshop kialakítása, koordinálása, valamint az online kampányok megszervezése. Minden érdekli, ami kreatív.
Oldal tetejére »Az allegroup.hu Kft. ügyvezető igazgatója. A debreceni Kossuth Lajos Egyetemen diplomázott történelem szakon. 1995-2001 között a svéd Hoppenstedt Bonnier csoport hazai üzleti információs üzletág vezetőjeként sales, marketing és vezetési tapasztalatokat szerzett. 2002-ben csatlakozott ügyvezetőként a Vatera.hu néhány fős csapatához, mely már a kezdetekben komoly változást hozott az aukciós portál életébe. Új B2C és C2C modellek bevezetése, a felhasználószám, forgalom, és bevétel- maximalzálás következményeként a Vatera a hazai e-kereskedelem legismertebb, és megkerülhetetlen szereplője lett. Mára a Vatera.hu és TeszVesz.hu és Otomoto.hu oldalakat tömörítő allegroup.hu Kft. Magyarország vezető e-kereskedelmi vállalata.
Oldal tetejére »Rékassy Balázs diplomáinak megszerzése mellett a leghosszabban a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános orvosi karának a büféjében ücsörgött, majd a Londoni Egyetem Egészségpolitika szakán és legvégül az ELTEn a társadalom tudományi karon is kipróbálta milyen a menza. Az egészségügyben a közigazgatástól a kis saját egészségügyi vállalkozáson keresztül számos területen helyt állt. Több mint 2 éve, a világ legnagyobb gyógyszervállalatának, a Pfizernek a magyarországi kommunikációs és kormányzati kapcsolati vezetője. Nem használja sem a twittert, sem a FBt, lányai többet nézik youtube-t, mint ő, mégis boldog.
Oldal tetejére »A több, mint 30 országban egynapos akciós platformjaival jelen lévő Rebate Networks kelet-európai alelnöke több mint 10 éves tapasztalattal rendelkezik az online üzleti életben. Karrierjét egy német aukciós website-nál kezdte, majd annak az aukciós óriáscég általi felvásárlását követően az eBay-nél töltött be több vezető pozíciót. Később ügyvezetőként dolgozott az AhaOho-nál, majd Németország legnagyobb online vásárlói klubjának, a ‘brands4friends’-nek lett a nemzetközi üzletfejlesztési igazgatója. Munkásságában nagy hangsúlyt fektet az „új média” és az online videos hirdetésekben rejlő lehetőségek minél szélesebb körű kihasználására. Rutinos üzletemberként több lábon áll, tanácsadóként szerepet vállal olyan úttörő e- ker cégek elindításában, mint pl. az AllesAnna, az első online drogéria Németországban. Mindemellett számos divatmárka társtulajdonosa is.
Oldal tetejére »Aktív résztvevője és alakítója a magyar online médiának – 2009 óta már hazai e-kereskedelemnek is. Bátyjával, Jánossal 2000-ben alapították meg a Generál Média Kft-t. Első próbálkozásuk a mellesleg.hu website, mely rövid idő alatt az egyik legnépszerűbb szórakoztató oldallá vált. Az igazi robbanás a 2004-es évtől következett be a chat.hu megvásárlásával, mely megalapozta a cég dinamikus fejlődését. Saját fejlesztésként indult el 2006-ban a myVIP.com közösségi oldal, mely a mai napig a Generál Média zászlóshajója, közel 3 millió regisztrált felhasználóval. Ma már több mint 40 weboldal szolgálja ki a hazai internetezők igényeit. A direkt online kereskedelembe 2009-ben vágott bele a book.hu könyv-webáruház megalapításával. Ezzel párhuzamosan útnak indította a Generál Média nagykereskedelmi (pl. konyvellato.hu), és szolgáltató oldalait. Az általa irányított cégcsoport árbevétele ekkorra meghaladta az 1,2 milliárd forintot. A terjeszkedés legújabb iránya 2010-től az e-kereskedelem mellett az internetes videózás. A Generál Média jelenleg több mint 4 millió egyedi regisztrált felhasználóval rendelkezik és napi szinten egy millióan látogatják a portfóliójába tartozó weboldalakat.
Oldal tetejére »Eredeti foglalkozása újságíró. 1992-től a Magyar Televízió és a Magyar Rádió munkatársa, többek között a Rádió Bridge, a Calypso, a Duna TV és a TV2 részére is készít műsorokat. Érdeklődése 1996-ban fordul az internet felé, cikkeket ír elsősorban az Internet Kalauz és Business Online számára, szerkeszti a NetTV első kísérleti adásait. 1998-2002 között a TVNET tartalomszolgáltatási és kommunikációs tanácsadója, 1999-ben létrehozója és 2007-ig ügyvezetője az első hazai internetes DVD-áruházat üzemeltető NetPiac Kft-nek. Amióta cégét 2007-ben megvásárolta a Magyar RTL Televízió Zrt., független e-commerce tanácsadóként dolgozik. Az e-kereskedelmi szakma meghatározó szereplőit tömörítő Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért egyik alapítója és 2008. novembere óta elnöke.
Oldal tetejére »Többszörös Bonbon díjas, egyszeres Karinthy-gyűrűs humorista (végzettségét tekintve jogász). A Comedy Central és a Dumaszínház főszerkesztője. A hazai stand-up mozgalom egyik alapítója, a Rádiókabaré konferansziéja, több lap rendszeres publicistája, koca forgatókönyvíró. Néhány könyv szerzője. hogy csak a legutóbbit említsük, itt van például A föld kilencvenkilenc legkevésbé ismert csodája. Nehéz róla megnyerő fényképet készíteni.
Oldal tetejére »Online marketing- és kommunikációs szakember. Szakmai életútját a Parmalat Hungária Rt-nél kezdte, mint marketing menedzser, majd a HPS btl ügynökségnél senior account vezetőjeként FMCG ügyfeleken dolgozott. Ezután az Informatikai Vállalkozások Szövetség kommunikációs menedzsere lett ahol az IVSZ belső és külső kommunikációját irányította, többek között az Év internetes Kereskedője Díj létrehozását. Az elmúlt három évben szabadúszó tanácsadóként működött (Duna House, ABO Institute, Dr. Rose), illetve a Vegyél Vissza! klímaváltozás elleni program megalapításában és működtetésében vett részt. Jelenleg a Bookline.hu Nyrt. marketing igazgatója, illetve több klímavédelmi non-profit projekt tanácsadója.
Oldal tetejére »Eredeti foglalkozása szerint testnevelő tanár, de sosem próbálta ki magát ezen a területen. Érdeklődése ugyanis már az egyetem elvégzése után a kereskedelem felé fordult, és az FMCG szektorban helyezkedett el, ahol lépésről lépésre megtanulta az értékesítés apróbb fortélyait. 2004-től dolgozik a sportszergyártók piacán; a PUMA egyik versenytársánál kezdte, majd 2008-tól a PUMA színeiben próbálja sportosabbá, színesebbé tenni a világot. Munkája a legtökéletesebben ötvözi az elvárásait: sport-divat-kereskedelem. Magyarország nagykereskedelmi hálózatának a vezetéséért felelős, mely magába foglalja a normál kereskedelmet és a márkaépítést, ugyanakkor tudatosan nyitnak az új lehetőségek felé is. Ebben az e-kereskedelem egy olyan ígéretes csatorna, melyet véleménye szerint nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Oldal tetejére »Ntotsikas úr szomorúan veszi tudomásul, hogy mára az interaktív marketing veteránjának számít, több mint 12 év tapasztalattal a háta mögött. Karrierjét tanácsadóként kezdte az Accenture-nél, melyet 2000-ben hagyott ott, és társalapítóként a régió egyik legsikeresebb internet start-up-ját, a yellownetroad-ot indította el. A yellownetroad-ot végül az OgilvyOne vásárolta meg 2005-ben, innentől az ügynökségnél dolgozott 2 évet stratégiai tervező igazgatói pozícióban. 2006 végén, a vállalkozói-befektetői lét hiányát érezve, megalapította a Thinkdigital-t, mely vezetésével Görögország és Ciprus legnagyobb online hirdetési hálózatává nőtte ki magát. Ezt követte a Thinkdigital Romania megalapítása 2008-ban, mely már a közép- és kelet-európai terjeszkedést vetítette előre. 2010-ben megalakult a Thinkdigital Bulgaria. Hamarosan pedig… Odysseas Ntotsikas diplomáit a London School of Economics hallgatójaként szerezte Új Média és Információs rendszerek Menedzsmentje szakirányokban. Gyakorta ad elő, publikál, és ír szakvéleményeket ezekben a témákban, rendszeresen lép fel különböző konferenciákon régiószerte. Odysseas emellett General Secretary feladatkört lát el az IAB Görögországnál.
Oldal tetejére »2002-ben Vállalkozásszervező közgazdászként végzett a Szent István egyetem Kereskedelmi és Vállalkozási Akadémián. 2001 szeptember - 2009 december között a Sanoma Budapest Kiadói Zrt. kötelékében dolgozott marketing és értékesítési oldalon. 2007 májusától 2009 december végéig hirdetési igazgatóként felelt a teljes online értékesítési tevékenységért. 2010. januárjától az arukereso.hu Kft. 5 országban működő szolgáltatásának értékesítési igazgatói posztját tölti be.
Oldal tetejére »A BGF-KKF és a Lincoln University közös programjában szerzett üzleti diplomát, majd a Pécsi Egyetemen tanult tovább. Pályafutását a marketingkommunikáció területén kezdte, nemzetközi reklámügynökségek (LoweGG, Team, Publicis) ügyfélkapcsolati osztályain, majd tevékenységét a reklámértékesítés és a teljes marketing, valamint PR területére bővítette a HBO magyarországi irodájában. Rövid T-Mobile-os márkastratégiai kitérő után érkezett meg a Google helyi irodájának élére. 2006 októberétől 2009 végéig a keresőóriás magyarországi vezetője, a Google budapesti irodájának megnyitása után mindezek mellett a magyarországi, valamint a dublini értékesítési csapat tevékenységét is irányította. 2009 decemberében Twitteren jelenti be távozását a Google-től. A BGF-KKF rendszeres vendégelőadója, marketingkommunikációs jegyzet társszerzője. Jelenleg a norvég Schibsted médiacsoport hazai ügyvezetője, az új szolgáltatások bevezetésén dolgozik.
Oldal tetejére »Perger Péter - 33 éves ötletember. 1999-ben alapítja meg a NetPincér.hu ételrendelési portált. Még ebben az évben veszi át diplomáját a Corvinus Egyetem Pénzügy szakán. A következő években E-business szakértőként kereskedelmi rendszerek tervezésével foglalkozik. 2003-tól a NetPincér nemzetközi terjeszkedését lehetővé tevő informatikai fejlesztéseket irányítja. Jelenleg a 8 országban működő e-kereskedelmi portál ügyvezetője, de napi szinten vesz részt a marketing stratégia alakításában is. Előadásaiban kiemelt szerepet tulajdonít annak, hogy egy cég mindig megtalálja az egyesúlyt az innováció és hatékonyság között.
Oldal tetejére »A hazai gyógyszeripar egyik meghatározó szereplőjénél frissdiplomásként eltöltött átfogó marketing tevékenység után 2002-ben került a Heidelberg Magyarország Kft. nyomdaipari cég marketing csapatába. 2006-ban vette át marketing szakközgazdász másoddiplomáját és bekapcsolódott a Praktiker marketing igazgatóságának mindennapjaiba. Már ekkor felelőse volt a kutatási és az online területnek, valamint tevékenyen részt vett a Praktiker webshop kialakításában, amely 2009. márciusában kezdte meg működését elsőként a magyarországi barkácsszektorban. Katalin 2008-tól a Praktiker call centerének vezetője és a Praktiker webshop fejlesztéseinek és online kampányainak egyik felelőse. 2010-ben az újonnan alakult, online szolgáltatások osztály vezetésével bízták meg, melynek keretében a call center feladatok koordinálásán túl, a cég online értékesítési és webshop megjelenéseiért, illetve azok hatékonyságáért is felel.
Oldal tetejére »Starcz Ákos - 33 éves közgazdász. Diplomáját a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán szerezte, majd tanulmányait ezt követően a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi kapcsolatok szakán folytatta. Szakmai pályáját az IE-New York Brokernél, junior elemzőként kezdi. 2001 és 2007 között az Inter-Európa Bank e-business és befektetési üzletágain dolgozik, 2005-től az e-business terület vezetője, 2006-tól az összevont két terület üzletágvezetője. Nevéhez fűződik az egyik legsikeresebb hazai online brókeri szolgáltatás az eBroker elindítása. Operatív vezetőként részt vesz az Inter-Európa Bank és a CIB Bank 2007-es fúziójában. 2008-tól a CIB Bank befektetési területét irányította. 2008 őszén csatlakozott a Közép Európai Média és Kiadó Zrt csapatához, mint üzletfejlesztési igazgató. 2009-től a médiacsoport többségi tulajdonában lévő Bookline.hu Nyrt vezérigazgatója. Rendszeres meghívott előadó több hazai főiskolán és egyetemen.
Oldal tetejére »A Sanoma tranzakciós termékekért felelős lapigazgatója. A Gödöllő Szentistván Egyetemen diplomázott agrár közgazdászként. Az egyetem alatt saját könyvkiadót, majd rendezvény szervező céget vezetett. 2002-ben csatlakozott az IDG-hez, ahol lapigazgatóként a feladata volt az informatikai kiadó operatív vezetése, és a kiadóhoz tartozó online, print és rendezvény termékek fejlesztése. 2004-ben informatikai munkája elismeréseként az Informatikai Vállalkozások Szövetségének Év fiatal informatikai menedzsere díját vehette át. A Sanomához 2008-ban csatlakozott, ahol a irányítása alá tartozik többek között a piacvezető állás portál a Profession, valamint a két jelentős árösszehasonlót oldal a Kirakat és az Olcsobbat.hu, valamint több webshop, és webpláza.
Oldal tetejére »Tősér-Keszte Dóra 29 éves marketinges-közgazdász, a Neo Interactive account directora. Diplomáját a Miskolci Egyetemen szerezte. Már egyetemi évei alatt megmutatkozott elhivatottsága: demonstrátorkodott a Statisztikai és Üzleti Előrejelzési Tanszéken, marketingkutatásban segédkezett a Marketing Tanszéken, továbbá menedzserasszisztensként dolgozott egy marketingtanácsadó cégnél, illetve a Universal McCann Nestlé-L’Oréal csoportjának gyakornokaként alapozta meg szaktudását. Államvizsgája másnapján Budapestre költözött, hogy marketingesként közelebb kerüljön a tűzhöz. Először az OMD médiaügynökségnél helyezkedett el media buyerként a Pepsi-Sara Lee csoportban, majd a Café Média csapatához igazolt át, ahol olyan ügyfeleken edződött, mint az OTP csoport és a BMW. Ekkor kóstolt bele az online média világába is, amelynek azóta is elkötelezett híve. 2006 őszén csatlakozott a Neo Interactive csapatához, először médiatervezőként, majd vezető médiatervezőként. 2009 tavaszán szülési szabadságáról szintén a neóba tért vissza, már account directorként. Bár számtalan projektben részt vállal az ügynökségnél, fő tevékenységi területe mégis a Vatera Csoport és a Kraft Foods Hungária digitális ügyeinek teljes körű menedzselése.
Oldal tetejére »29 éves közgazdász. A Gravity-hez 2010 elején az ITD Hungary-tól csatlakozott, ahol a hazai kreatív ágazatokért felelős üzletfejlesztési tanácsadó volt. Szenvedélyesen követ mindent, ami az internettel kapcsolatos. A Gravitynél üzletfejelesztési manager és a marketing jellegű tevékenységekért is ő felel. Nagy kihívást jelentett számára Magyarország egyik legnagyobb nemzetközi potenciállal rendelkező startup cégéhez csatlakozni.
Oldal tetejére »A Wikipedia szerint az affiliate marketing (a magyar szakirodalomban partnerprogramként is szerepel) egy olyan online marketingtechnika, amelynek során egy üzlet megjutalmazza affiliate partnereit az azok hirdetései erőfeszítései eredményeképpen létrejövő vásárlásokért.
további részletek »Elektronikus kereskedelemAz elektronikus kereskedelem (e-kereskedelem) vagy más néven e-commerce az internet felhasználásával történő áruk eladását, vásárlását, valamint cseréjét jelenti.
további részletek »HűségprogramAz e-kereskedelemben is gyakori a hűségprogramok alkalmazása, amit számos promóciós eszköz egészít ki. A legelterjedtebb ezek közül az online kereskedelemben is a pontgyűjtő akciók meghirdetése, illetve a CRM adatbázis intenzív használata (pl. e-mail marketing támogatásra).
további részletek »